"Szép szivárvány támad"

 

Arany János: Enyhülés

Kél és száll a szív viharja
Mint a tenger vésze;
Fájdalom a boldogságnak
Egyik alkatrésze;
Az örömnek levegőjét
Megtisztítja bánat,
A kizajlott búfelhőkön
Szép szivárvány támad.
.
Tegnap a remény is eltört,
Az utolsó árboc,
Csupán a kétség kötött egy
Gyarló deszka-szálhoz:
Ma fölöttem és alattam
Ég és tenger síma;
Zöld ligetnek lombja bókol
Felém, mintegy híva. -
.
Nem törik a szenvedő szív
Oly könnyen darabbá,
Csak ellágyul, s az örömre
Lesz fogékonyabbá;
Mint egy lankadt földmüvesnek
Pihenő tanyája:
Kész boldogság lesz neki a
Szenvedés hiánya.
.
Nincsen olyan puszta inség
Hogy magának benne
A halandó egy tenyérnyi
Zöld virányt ne lelne;
És ha ezt a szél behordta
Sivatag fövénnyel:
Megsiratja... de tovább megy
Örökös reménnyel. -
.
Sivatagja életemnek!
Van pihenő rajtad;
Vészes hullám! szív-hajómat
Nem szünetlen hajtod;
Ha nehéz bú és nehéz gond
Rossz napokat szerze:
Kárpótolja a nyugalom
Enyhületes perce.
.
1852.

 

 

"Még várok holnapig"

Petőfi Sándor: Az őrült

 

Petőfi Sándor: Az őrült

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!

Szalkszentmárton, 1846. január

.

Arany János: Az örök zsidó

Pihenni már. - Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
Fejem fölött kétélü bárd...
Tovább! tovább!

Az út, hová talpam nyomul,
Sűlyed, ropog, átvékonyul;
Ónsúllyal a kolosszi lég
Elzúzna, ha megállanék...
Tovább! tovább!

Rettent a perc, a létező,
S teher minden következő;
Új léptem új kigyón tapod:
Gyülőlöm a mát s holnapot...
Tovább! tovább!

Éhes vagyok: ennem iszony;
Láng az ital, midőn iszom;
Álmam szilaj fölrettenés,
Kárpit megől szivembe kés...
Tovább! tovább!

S melyet hazud a sivatag,
Mind délibáb: tó és patak;
Gyümölcs unszol, friss balzsamu:
Kivűl arany, belűl hamu...
Tovább! tovább!

Rohannom kell - s a földi boly
Mellettem gyorsan visszafoly:
Ködfátyol-kép az emberek:
Én egy arcot sem ismerek...
Tovább! tovább!

Oh, mily tömeg! s én egyedűl,
Útam habár közé vegyül:
Érzem, mint csónak a habot,
Hogy átmenet mind rám csapott...
Tovább! tovább!

Az üstökös meg’ visszatér,
Kiröppent nyíl oda is ér,
Az eldobott kő megpihen:
Én céltalan, én szüntelen
Tovább! tovább!

Pusztán folyam mért nem vagyok,
Hogy inna fel aszú homok!
Mért nem futó, veszett vihar,
Mely ormokon egyszer kihal...
Tovább! tovább!

Irígylem az ágról szakadt
Levelkét: hisz majd fennakad;
Irígylem az ördögszekért:
Árokba hull: céljához ért...
Tovább! tovább!

Szegény zsidó... Szegény szivem:
Elébb-utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:
Tovább! tovább!

(1860.)

"Egyszóval..."

"Nem a való hát: annak égi mássa
Lesz, amitől függ az ének varázsa:
E hűtlen hívség, mely szebbít, nagyít -
Sulykot, bizony, nem egyszer elhajít:
Ez alkonysúgár, mely az árnyakat,
E köd, mely nőteti a tárgyakat;
E fénytörődés átlátszó habon,
E zöld, esős lég egy május-napon;
Ez önmagánál szebb, dicsőbb természet:
Egyszóval... a költészet."

.

Szabó Lőrinc: Ars poetica

Drótoztam épp az uj lány papucsát.
„Lehet erről is verset írni?” – „Hát…
Verset érzés fűt.” – „S ez bizony nem az!”
„Nézd más szemszögből. Lehetne panasz.
Sőt méreg. Hogy herdálom az időm!
Csipeszt kérek, tűt. A kereskedőn
kifogni viszont egész jólesik.
Vagy a suszteron. Még a gyerek is
örűl, ha gyárt valamit a keze.”
„De ha nincs…” – „Gyártson a képzelete!
Nyomd meg. Most át a lyukon. Túlpuha
volt a szögedhez az a parafa.
De így majd tart. Türelem kell, s ami
nincs még, az akarat kieszeli.”
„Jé! Mit nem tetszik…” – „Én már üveget,
varrtam már azt is! S most mossunk kezet.”
„De ügyes az úr…” – „Hát még a fiam…
Egyszóval: érzés!… Na, jó?” – „Csakugyan!”
.
.

Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma

Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi,
a mester, egy lepkére mutatott.
– Álmomban – mondta, – ez a lepke voltam
és most egy kicsit zavarban vagyok.
.
– Lepke, – mesélte, – igen, lepke voltam,
s a lepke vigan táncolt a napon,
és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi…
És felébredtem… És most nem tudom,
.
most nem tudom, – folytatta eltünődve, –
mi az igazság, melyik lehetek:
hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét
vagy a lepke álmodik engemet? –
.
Én jót nevettem: – Ne tréfálj, Dsuang Dszi!
Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! –
Ő mosolygott: – Az álombeli lepke
épp így hitte a maga igazát! –
.
Ő mosolygott, én vállat vontam. Aztán
valami mégis megborzongatott,
kétezer évig töprengtem azóta,
de egyre bizonytalanabb vagyok,
.
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság,
már azt, hogy minden kép és költemény,
azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét,
a lepke őt és mindhármunkat én.
.

Erő és gyöngédség

 

Arany János: Intés

Jó költőktül azt tanultam
S adom intésül neked:
Sose fáradj, sok cifrával
Elborítni éneked!
.
Szólj erővel, és nevezd meg
Ön nevén a gyermeket;
Szólj gyöngéden, hol az illik, --
S ne keríts nagy feneket.
.
Olykor egy-két szó is jobban
Helyre üti a szeget,
Mint az olyan, ki beléhord
Földet, poklot és eget,
S ordít, amíg elreked.
.
(1877. szept. 29.)

"szipog, fel-fel fohászkodik"

Arany János: Elégiák

I

O nátha, nátha! Grippe! [*]
Katarrhusz! Influensz!
Vagy bármi cifra névvel
S alakban megjelensz.
- - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - -
Ugyan mért nem pihensz?

II

Tegnap mint ma
Hurut, flegma,
Gyilkos asthma,
Emphysema,
Meg rheuma,
Örök téma.

III

Oh rút
Hurut!
Az ember addig hurú't, (ige)
Míg egyszer megmurút (oláh szó).

1882


[*] Méltó okom van megénekelni, mert vénségemre örökösen fojtogat,
s végre is megfojt, mint George Sandot. - A. J.

*


 

 

Mester Györgyi: Zümi, a náthás méhecske

 

 

 

 

*

A.A. Milne: Nátha

A kis Gidának
náthája lett,
tüszkölt és
prüszkölt a
párna felett.
Bebugyolálták
borogatásba,
forgatták erre meg
arra sokat,
fejfájás ellen,
hátfájás ellen
tömtek a
szájába
labdacsokat.
Töprengtek: hátha
terjed a nátha,
kiütés, kanyaró
jöhet vele,
ûzték a náthát,
nézték a hátát,
hogy pörsenéssel
nincs-e tele.
Elhívták hozzá
tanácsot adni
a trüsszögés, prüsszögés
doktorait.
.
Jött a sok híres és
nagy orvos futván,
végig az utcán
táskát és hallgatót
rohanva vitt.
Fölírták sorba,
milyen a torka,
kérdezték, szomjas –e, és
először prüsszögött, azután köhögött,
vagy elôbb jött a köhögés.
Mondták, hogy nem szabad
izegni-mozogni,
krákogni, morogni,
forogni sem,
trüsszögés, prüsszögés.
hogy mikor múlik el,
azt bizony várni kell
türelmesen.
.
Fölfedték azután
a nátha, pörsenés,
trüsszögés, prüsszögés
okát-fokát
"Megmondjuk előre,
vigyázz a szellôre,
a huzat megdagaszt
csuklót-bokát."
.
Gidácska fölébredt,
elmúlt a náthája.
Kitekint az ablakon.
Homloka felhős lett:
„Hát a sok felnôttet
ma mivel mulattatom?"
.
Fordította: Devecseri Gábor

*

Konok Péter: MIKOR IDILLIÁBAN AZ ÁLLAM KEZDTE KOMOLYAN VENNI (azt a kurva) IDŐT

Idilliában most éppen esik.
Igen, néha ott is szokott. Sőt, nem csak néha. De persze nem is túl gyakran.
Idilliában esik, ha kell.
Mert az idilliai esőt
alig valami köti más, cseppet sem hasonló esőkhöz:
az idilliai esővel nem járnak együtt olyan szavak, olyan képzettársítások
mint sár, ragad, sápadt, hideg, borzongás, lucskos, fáradt, savas;
(savanyú kocsma, légy, kocsmáros, agyoncsap, fülledt meleg);
az idilliai eső csupa-csupa növekedés, burjánzás és felfrissülés.
Herseg, mint fog alatt a fű (roppan mint a túlfeszült gerinc).
Mindig akkor és oda esik, amikor és ahová
Idilliának éppen szüksége van. Ezért
Idilliában csak elvétve látni szipogó, náthás embereket
bedagadt szemmel, harákolva, slejmet köhögve hajnali buszmegállókban
(és a buszmegállók és a hajnal valahogy soha sincsenek egy helyen, és a busz is mindig jön mielőtt az
embernek úgy igazából várakoznia kellene – és nincsenek csikkek se már).
.

Az idilliaiaknak van egy szavuk a náthás emberekre – ezzel fejezik ki, hogy
a nátha valahogy
egyáltalán nem idilliaihoz méltó állapot.
A náthások, mondják, idilletlenek.
Ezt egyfajta megvető réshanggal ejtik, ami jelzi, hogy az orr
szortyanása – köpnivaló
(és köpnének is, ha nem lennének éppen idilliaiak).
Így történt, hogy az Idilliai Anarchista Mozgalom (a gyűlölve félt Anti-Idill)
számára a lázadás jele
a papírzsebkendőben száradó takony.
Az idilli hatalom, az idilli hatóságok vastag térde
tüstént remeg, ha meglátják
azt a híres zöld foltot piszkosfehér alapon.
Idillia külvárosaiban (aluljárókban, sínek mentén, széthulló gyárcsontvázak poros homlokán)
zöld takony virít-csorog a falakon.
Idilliában így fest a forradalom.

.

.

*

Várkonyi Katalin: Elefánt

Megfázott az elefánt
rossz dolog a nátha,
bánja már, hogy nem maradt
messzi Indiába'.
.
Rács előtt egy kisgyerek
tanakodva nézi,
mibe fújja ormányát
az elefántbébi?
.
Nem fújhatja, nem bizony
csöppnyi zsebkendőbe,
legfeljebb egy jókora
lipi-lepedőbe.

*

Hajnal Anna: A náthás medve

Őszi eső mikor esik,
sűrű erdő nedvesedik,
ki nem szeret náthát kapni,
erdőre ne menjen lakni!
.
Barna medve jól megjárta,
jött egy szél, a fát megrázta,
hogy megázott!
Hogy megfázott!
.
Zuhannyal zuhant nyakába,
leteperte őt a nátha.
Náthás lett a medve, mérges,
ki ne tudná, hogy mit érez!
.
Szegény feje,
gőzzel tele,
mint a léggömb ül a nyakán,
ha prüsszent, elszáll talán!
.
Pedig prüszköl egetverőt,
majdhogy szétviszi az erdőt.
Be is vonul barlangjába,
ezeréves fa odvába.
.
Barlangjában egymagában
dörmög, morog,
helyben forog,
amit érez, meg nem érti,
mi az, ami torkát sérti.
.
Szegény orrát
csavargatják,
akárhogy néz,
senkit sem lát!
Hátrál szegény, de hiába,
orrában csak úr a nátha!

Csavargatja,
viszketteti,
szurkálgatja,
prüsszögteti!
Szegény medve
így járt vele,
jajjal, bajjal van most tele!
.
Bizony összegömbölyödik,
bizony ki se gömbölyödik,
szipog, fel-fel fohászkodik,
álmában is panaszkodik,
kialussza nagy baját,
télig alszik, s télen át.

 

*

Fecske Csaba: Hapci

*

Varró Dániel: Náthás angol költő

Bit tegyen egy angol bárd ha
gyötri őt az angol nátha
hátra dincsen bás tehát
iddom kell egy forró bézes bézes gyógyteát
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el
.
Orrom fúvom torkom krákog
szép eblékek széttört álbok
aggyi binden föltolul
verset költök teám bellett angolul
verset költök yes yes yes
Pláne ha bég keksz is lesz
.
Angol gyelven irom versem
steaket rágok bajdnem gyersen
angolosra sül a hús
kedvem bégis bégis bégis bélabús
bert a dátha well well well
csak dem búlik el el el
.
Elhangzott a jel jel jel
itt vagyok hát well well well
*

Verseghy Erzsébet: Libanátha

Lúdanyónak könnye pereg,
kislibája nagyon beteg.
Megfázott a csupasz lába,
mezítláb ment óvodába.
Jó mamája borogatja,
forró teával itatja.
.
Meg is gyógyul harmadnapra,
holnapután vasárnapra.
Hétfőn reggel korán költik,
tó vizében megfürösztik.
Csizmát húznak lúdtalpára,
úgy küldik az óvodába.

A mai napra

.
Andrea Camassei: Fiestas Lupercales
*
.
.
.
OPHELIA
Kérem, egy szót se erről; de ha kérdik, mit jelent, csak mondja ezt:
Holnap szent Bálint napja lesz,
Mindjárt reggel korán;
És ablakodnál, párodul,
Ott leszek, én leány.
Kelt a legény, felöltözött,
Ajtót nyitott neki:
Bement a lány, de mint leány
Többé nem jöve ki.
.
/Shakespeare: Hamlet; - kb:1600./
.
Fordította: Arany János
.
*

"Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég"

Weöres Sándor: Valse triste

Hűvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten. ........................................................................................Weöres Sándor
Elhull a nyári ének, ........................................................................................1913.06.22-1989.01.22.
elbújnak már a vének,
hüvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hűvös és öreg az este.                                                                                 Szász Endre: Álmodozó

 

Jean Sibelius - Valse Triste Op. 44

 

 

Babits Mihály: Kép egy falusi csárdában

Csárdába falakon
olykor
láthatsz, ha falukon
bolygol,
.
s únt szemed elmereng
bor közt,
ily képet, mely dereng
por közt,
.
por között, mely keni
jócskán,
ily képet csüggeni
ócskán:
.
Közepin klasszikus
bolt áll,
bolt alatt koszorus
oltár,
.
oltáron glória
fény ül,
bús allegória
széllyül,
.
magas Hungária
gyászban,
Kossuth, igaz fia
lázban,
.
Petőfi önerét
mártja,
ujjal a hon nevét
áldja,
.
- mily erő, mennyi láng,
jellem
zsarnok Ausztriánk
ellen -
.
Fenn: lebegő ölyű,
bús ág,
nagy térdű, bő ölű,
múzsák. -
.
Csitt, mindez ponyva ma,
dalnok!
jó bajtárs lett ama
zsarnok.
.
Múl az év, múlik a
láz is,
szent ügyük már csupa
frázis.
.
S mi harcok anyja volt
nemrég,
ma csak egy lanyha holt
emlék.
.
Új év jön és fakad
új láz
az idő harcokat
ujráz.
.
Ádázabb viadal
buzdul,
ó, mennyi fiatal
pusztul!
.
Raj jön a tavalyi
rajra,
új kép a falusi
falra.
.
Azt is majd por keni
jócskán
s búsan fog csüggeni
ócskán.

 

.
Még áll a domb s én állok a felett,
Játszik velem bűbájos képzelet.
.
Csekély a domb, alig emelkedő,
Ormán csak fű, nem a bérc fenyve nő.
.
Csak, mintha pajzán szélfiak szeszélye
Egykor magát mulatta volna véle,
.
Midőn a porba' játszván, mint szokott,
Fövényből a pusztán csibét rakott.
.
Vagy mintha ember hányta volna nemrég...
Ki gondolná, hogy százados nagy emlék!
.
Hogy épen e halmon verette sátrát
Honunk szerzője, diadalmas Árpád!
.
Innen tekinte szét uralkodó
Szemekkel a vitéz honalkotó.
.
Le a Tiszáig, melyen túl ama
Berek sötétül, a táj karama,
.
S le Alpárnak, hol a kevély Zalán
Földönfutóvá lesz... holnap talán!
.
Ma még a zászló mind nyelére függ,
Ma még a harclovat békózza nyűg;
.
Békén legelnek a halom körül,
Ropogva, mint láng, mely avarba dül.
.
Egy ménes ez, egész a látkörig,
Hol a nap fénye játszva megtörik.
.
Csúcsos süveggel a tengernyi sátrak
Elszórva mindenütt, - s a dali bátrak,
.
Mint a köpűből méh, ha rajt ereszt,
Körüldongják a szellős ereszt.
.
Itt ősi dal zeng bujdosó Csabárul,
Bús vígalomban a szív öble fájul;
.
Ott kancatejnél, mely borrá megerjed,
Harsány mulatság nyers lármája gerjed,
.
Mig ösztörűfán egy-egy vizsga kém
Függ, mint árboc fölött hajóslegény,
.
Vagy egy vezér, a hadnak pásztora,
Vágtat s nyomán fölkél a föld pora.
.
Megszólal egy kürt napnyugat felé,
Csatára hívó - ez a Lehelé...!
.
Nem, nem, - csak a szomszéd Abony vagy Törtel
Kanásza múlatá magát a kürttel.
.
Gulyát növel a tábor helye s ők
Alusznak régen, a honkeresők.
.
De te virulj lábuk nyomán, Tetétlen!
Bársony füvet, sarjút tenyéssz a réten.
.
Hogy a kaszás ha egymást sarkalá,
Kövér rend dőljön a csapás alá.
.
Terhes kalászok habzó aranya
Borítsa földed, - s a csinos tanya,
.
Mely ott fehérlik zöld fasor megett,
Hordjon magán jólléti bélyeget;
.
Körözze mindég színe-telt majorság,
Hogy lássa hasznát Isten, ember, ország, -
.
És álljon a domb, a multak jele,
Kímélve bánjon a vész is vele.
.
(1855 ápr.)
Kurzor a képre, várj kicsit, majd kattints :)
Köszöntelek

Köszöntelek

Harangozó Ilona: Ölelés

Kopogtatás nélkül

Koltay Veronika festménye

Filozófia

Támpontok

napfényes

"Ma én szeretnék minden
szavak tudója lenni
Rád teríteném a legszebbeket"
 
/Pethes Mária: Magamra álmodom - részlet/

Miért Rabelais?

A blogomról

Az előző blogom

De hol van Ikarosz?

De hol van Ikarosz?

A forrás

Amíg hiszem

Amíg hiszem

Pillangó effektus

kiskacsa

"Oly nagy e kis világ!"

Barcelona

"Mint álmaim, vagy mint a mozi, / úgy táncol a holnap" (Szabó Lőrinc)

Szép Ernő: Én így szerettem volna élni

Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni

Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni

A járdán osztani virágot
Tegezni az egész világot

Megsímogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat

Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel

És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni

S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni.

Címkefelhő